Gyakran, sőt, egyre gyakrabban találkozom olyan vezetőkkel, akik fejlesztési céljaikként valamiféle önmegerősítést, bátorsággyűjtést fogalmaznak meg vezetői szerepükben, igen változatos témákban.
A bizonytalanságtól való félelemtől az elkerülésig, konformitástól a kényelemig
Az ismeretlen megélése, a változásokkal, bizonytalansággal, felelősségvállalással való szembenézés – egészséges, mérsékelt vagy akár túlzott – félelmet vált ki az emberből, és erő, bátorság híján megbénítja a döntéshozatalt. Ilyenkor inkább választjuk a kiszámítható, de kényelmetlen helyzeteket, lemondva a változás adta lehetőségekről, mintsem, hogy szembenézzünk a bizonytalansággal járó veszélyekkel, s egyben új kihívásokkal, lehetőségekkel is.
A vezetők azonban – már azzal, hogy önmagukról és vezetői szerepükről gondolkodni akarnak – bátran szembenéznek önmagukkal, félelmeikkel és saját fejlődésükön dolgoznak.
A vezető feladata megerősíteni csapattagjait, emelni őket, biztonságos teret teremteni, melyben e félelmekkel való szembenézés már nem félelmetes, és a bátorság – a felelősségvállalással együtt – egészséges mértékben növekedni tud.
Az elkerülés emberi viselkedés, félelmetes, fenyegetőnek megélt helyzetekre adott – tudattalan, önkéntelen – énvédő mechanizmus, reakció. Máskor a félelem ellen és a biztonságra törekvés okán tudatosan igyekszünk kerülni a kényelmetlen érzéseket, helyzeteket vagy beszélgetéseket.
A vezető feladata a biztonság és bizalom megteremtésével a kérdések és önmagának adott válaszai elől kisikló csapattagok számára engedni, hogy mélyebb szinten kapcsolódjanak önmagukhoz, felismerve saját mintáikat, cselekvéseiket, és meghatározzák a felelősségvállalás és a bátorság felé vezető saját ritmusú fejlődési útjukat.
A konformitás – vagyis a társadalmi vagy önmagunkkal szemben állított elvárásoknak való megfelelés – szintén értelmezhető a bátorság ellenpólusaként. A kockázatok tudatos nem vállalásától a megalkuvásig terjedhet a csapattagok viselkedési, érzelmi skálája, miközben valószínűleg tudat alatt megfogalmazzák a ki nem mondott bátor változtatás vagy előrelépés szükségességét. A feltételes módban való önkifejezés, az autentikus én és a saját akarat, vágyak fel nem vállalása vagy elnyomása jellemző.
A vezető feladata, hogy feltárja csapattagjai számára az erősségeiket, önmaguk irányába tett felelősségvállalásukat, majd kísérje őket saját útjukon, saját ütemükben.
Végül ott van a kényelmi zóna rabsága: amikor valaki a megszokott mintákhoz ragaszkodik, még akkor is, ha azok már nem szolgálják az érdekeit vagy fejlődését. A változás félelmetes, erőfeszítést igényel, esetleg kockázatos, a komfortzóna elhagyása pedig bátorságot igényel.
A vezető és a vezetés ráébreszthet, hogy a csapattagok felismerjék és meghaladják ezeket a korlátokat.
A bátorság-vezetői modell
Értelmezésemben a bátorságot feltáró vezetés egy gyorsabban vagy lassabban haladó körforgás, egymásra ható tényezők összessége, spirálisan emelkedő folyamat. A vezetői tapasztalataim elemzése során öt elemet, tényezőt azonosítottam, melyek mindegyike egy-egy fejlesztési felületet alkot. Hogy melyikkel kezdjünk, vagy milyen sorrendben és mélységben dolgozzunk, milyen sebességgel haladjunk, mit ugorjunk át, vagy hol időzzünk több ideig, mindig egyéni, a csapattag ritmusához, témájához és tudatossági szintjéhez igazodik – magától értetődő természetességgel.
Az általam megalkotott modell állandó forgásban van, így most a bemutatáshoz önkényesen választottam a sorrendet.
„Rendben van, hogy félek” – az elfogadás
A félelem természetes emberi reakció: védelmez, kiélesíti az érzékelést és a figyelmet, ugyanakkor információforrás is. Jelzi, hogy valami fontos történik velünk, bennünk. Az elfogadás bátorsága abban rejlik, hogy nem próbáljuk elnyomni vagy megváltoztatni ezeket az érzéseket, hanem megismerjük őket, megtanulunk velük együtt élni és cselekedni.
Az elfogadás bátorsága abban rejlik, hogy vagy újraértelmezzük a félelmet kiváltó helyzeteket, tapasztalatokat, vagy képessé válunk arra, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel anélkül, hogy megpróbálnánk elnyomni vagy megváltoztatni őket. Egyszerűen csak ismerős érzésként köszöntjük, de akár figyelmeztető vagy óvatosságra intő jelként, korlátként, visszatartó hasznos erőként is tekintünk rá.
A vezető bátorsága abban rejlik, hogy képes „megtartani a teret” a csapattagok nehéz érzéseinek és saját félelmeit is képes kezelni, amikor a csapattagok intenzív érzelmi állapotaival találkozik.
„Az én életem, az én utam” – a felelősségvállalás
A felelősségvállalás bátorsága akkor születik meg, amikor abbahagyjuk mások vagy a körülmények hibáztatását, és elkezdjük felismerni saját szerepünket a jelenlegi helyzetünkben. Julian Rotter kutatásai szerint azok az emberek, akik úgy érzik, hogy befolyásolni tudják saját életük eseményeit, sokkal nagyobb valószínűséggel vállalnak kockázatot és mutatnak bátor viselkedést. Ez a felismerés nem önhibáztatás, hanem valódi önfelhatalmazás – ha magam hoztam létre a problémát, vagy én magam vagyok a probléma részese, akkor a megoldás részese is lehetek. A vezetési folyamatban ez a dimenzió akkor aktiválódik, amikor a csapattag kifejezi igényét, hogy átvállalja az irányítást saját munkája felett, és megteszi az első lépéseket.
A vezető bátorsága itt abban rejlik, hogy hajlandó szembenézni a csapattaggal, amikor az menekülni próbál a felelősség elől, nem engedi, hogy a csapattag továbbra is áldozati szerepben maradjon, hanem szeretettel, de határozottan visszatükrözi a saját felelősséget.
„Átlépni saját árnyékomat” – a saját erő megtalálása
A saját erő megtalálása gyakran azzal kezdődik, hogy hajlandók vagyunk szembenézni azokkal a részeinkkel, amelyeket eddig elrejtettünk vagy tagadtunk. Carl Jung árnyék-koncepciója szerint mindannyian rendelkezünk olyan személyiségjegyekkel, amelyek „nem kellene”, hogy legyenek – pedig éppen ezekben rejlik gyakran a legnagyobb potenciálunk. Az önismeret és a képességeink valódi ismerete azt jelenti, hogy felismerjük: az általunk elfojtott tulajdonságok sokszor erőforrások, nem hibák.
Amikor egy csapattag például felismeri, hogy a „mindig segítőkész” identitása mögött erős vezetői képesség húzódik, vagy hogy a „független” maszk mögött mély empátia rejtőzik, akkor történik meg az igazi áttörés – az erőbe állás pillanata. Ez a legmélyebb bátorság formája, mert felszabadítja az eddig rejtett energiákat.
A vezető bátorsága, hogy segít felismerni az árnyékban rejlő erőforrásokat, határozottan és türelemmel ítélkezésmentes tükröt tart.
„Új utakat nyithatok” – a lehetőségek feltárása
A vezetési folyamatban a csapattag számára a legtöbb felismerést hozó fázis az, amikor felismeri, hogy a jelenlegi helyzetében sokkal több lehetőség rejlik, mint azt korábban gondolta. Ez a felismerés gyakran akkor következik be, amikor már sikerült szembenézni a félelmekkel és vállalni a felelősséget. A lehetőségek feltárása nem kreatív ötletelés, hanem tudatos folyamat, amely során a csapattag megtanulja felismerni azokat az opciókat, amelyeket korábban láthatatlannak hitt: az eddig elrejtett vagy figyelmen kívül hagyott területeket a csapattag világosságra hozza.
A vezető bátorsága itt abban rejlik, hogy kérdéseivel és akár provokatív kérdésekkel kíséri a csapattagot, hogy túllépjen a megszokott gondolkodási kereteken, és nem elégszik meg a felszínes válaszokkal, hanem kitartóan kutat a csapattag valódi lehetőségei után.
„Kapcsolódok a szívemhez” – vágyak és motivációk
A vezetési folyamatban, amikor a csapattag újra kapcsolatba kerül azzal, ami igazán motiválja és hajtja, nagy felismerések, mély érzelmek és gyakran nagy megkönnyebbülések is történnek. A szívhez való kapcsolódás, a szívből jövő bátorság megtalálása – az a fajta bátorság, amely nem gondolati szinten, nem fejből, hanem a legmélyebb meggyőződésekből fakad. Amikor a csapattag megtalálja ezeket a mélyen gyökerező vágyakat és motivációkat, akkor fedezi fel azt az energiaforrást, amely valódi kitartást ad még a legnehezebb pillanatokban is.
A vezető bátorsága abban rejlik, hogy képes megkérdőjelezni a csapattag „biztonságos” céljait, és rámutatni a mélyebb, autentikusabb vágyakra.
Hiszek abban, hogy mindenkiben ott rejlik az erő, a készségek összessége, a bátorság, még akkor is, amikor ők maguk nem hiszik, még nem látják. Ez a hit nem naiv öncélúság, hanem tapasztalat: évek óta látom, ahogy a vezetők képesek átlépni saját árnyékukat, új utakat nyitni, és visszakapcsolódni ahhoz, ami igazán hajtja őket.
