A szociálpszichológiai kísérletek számos érdekes tanulságot hordoznak magukban, amelyek alkalmazhatóak a szervezetek világában is. Ezek a kísérletek arra is rávilágítanak, hogyan formálhat bennünket a társas közeg, ahol dolgozunk. Az alábbiakban egy 1950-es években elvégzett kísérletet mutatunk be, ami egy amerikai nyári táborban zajlott.
A szociálpszichológiai elméletek megértése nemcsak érdekes, hanem elengedhetetlen a modern munkahelyek dinamikájának fejlesztéséhez, segítve ezzel a szervezetek sikerét.
Mesterséges konfliktusok
A szociálpszichológia történetének egyik talán legizgalmasabb, ugyanakkor kevésbé közismert kutatása Muzafer Sherif nevéhez kötődik. Az 1950-es években elvégzett kísérlet egy amerikai nyári táborban zajlott, ahol 11-12 éves fiúk csoportjait figyelték meg. A gyerekek nem tudták, hogy valójában egy szociálpszichológiai vizsgálat résztvevői voltak, számukra ez egy kalandos tábor volt. A kutatók célja az volt, hogy megértsék hogyan alakul ki a csoportok közötti ellenségeskedés, és hogyan lehet azt feloldani.
A gyerekeket két csoportra osztották, melyek külön voltak elszállásolva, külön programokat végeztek, és még jelképeket, zászlókat is alkottak maguk számára. A csoportokon belüli összetartás magától megerősödött, amint lett közös céljuk, valamint elkezdett formálódni a csoportidentitásuk. Már ebben az első szakaszban megjelentek azok a jelenségek, amelyek a szervezetekben is jól felismerhetők: kialakult egy közös nyelvük, saját szabályokat hoztak létre, és lettek a csoportnak vezetői is. Korán megjelent a „mi vagyunk a jobbak” érzése is. Ez a dinamika a szervezeti környezetből is ismerős lehet: ha egy csapat kap egy közös projektet, hamar kialakulnak a csoportnormák és megjelenik a közös identitás, amely erős összetartó erő lehet. Ha pedig több projekt van, amelyek versengenek az erőforrásokért, gyakran alakul ki rivalizálás.
A második szakaszban a kutatók versenyeket rendeztek a csoportok között. A tétet tudatosan magasra emelték – például a győztesek nagy jutalmakat kaptak, a vesztesek viszont semmit. A barátságos közeg hamar ellenségessé vált. A fiúk csúfolni kezdték egymást, megrongálták a másik csoport zászlaját, idővel fizikai konfliktusok is kialakultak. Ez a jelenség határozottan ismerős lehet a munkahelyi környezetben is: például amikor részlegek versengenek az erőforrásokért, könnyen kialakul a „mi vs. ők” mentalitás. A szervezeten belüli silók, a rivalizálás, vagy az információ-visszatartás gyakran nem személyes konfliktus eredménye, hanem a rendszer által gerjesztett versenyhelyzeté.
A történet azonban itt még (szerencsére) nem ért véget. A kutatók olyan célokat hoztak létre a következő szakaszban, amelyek eléréséhez mindkét csoport együttműködése kellett. ilyen volt például egy „meghibásodott” víztartály megjavítása vagy egy elakadt tehertautó eltolása. Meglepő gyorsasággal csökkent a csoportok közötti ellenségeskedés. A gyerekek nem csak együtt dolgoztak a közös célért, hanem elkezdtek közösen étkezni, beszélgetni, végül pedig egy buszon akartak hazautazni. A kísérlet legfontosabb tanulsága az volt, hogy a konfliktus nem csak csillapítható, hanem erőforrássá is alakítható, ha olyan feladatot kapnak a felek, amely túlmutat a saját érdekeiken.
Mit tanulhat ebből a modern szervezet? Sherif eredményei vállalati környezetben is relevánsak lehetnek, hiszen gyakran fordul elő egy munkahelyen, hogy a részlegek – akár a kommunikáció, értékesítés, IT vagy HR – egymás munkáját akadályozzák. A belső verseny, az eltérő célok vagy az információs gátak mindezt fokozhatják. Ha a kísérletet szervezetpszichológiai szemmel vizsgáljuk, akkor arra következtethetünk, hogy a csoport összetartása természetes jelenség és jelentős hatással lehet a tagokra. Az ellentétes csoportok között pedig könnyen alakulhat ki rivalizálás.
A konfliktusokat nem tiltással, hanem közös, értelmes célokkal lehet a leghatékonyabban feloldani. A szervezet egységét nem a strukturális hierarchia, hanem a valódi, közös küldetés teremti meg. A mai, gyorsan változó munkahelyi világban különösen fontos, hogy a csapatok ne elszigetelten, hanem egy tágabb szervezeti ökoszisztéma részeként lássák magukat. Sherif kísérlete arra is tanít, hogy az együttműködés másokkal nem magától értődő, de tanulható, fejleszthető, és van eszköz arra, hogy akár külső beavatkozással jobbá tegyük.
Az emberi viselkedés és a csoportdinamika megértése kulcsfontosságú a szervezeti életben. A csoportok közötti interakciók, a hatalommal és engedelmességgel kapcsolatos dinamika, valamint a társadalmi normák figyelembevétele elengedhetetlen a harmonikus és produktív munkahelyi kultúra kialakításához.
