Állítsuk meg a fluktuációt! Már akkor jó színben kell feltűnnünk, amikor még csak nem is találkoztunk vele. Arra vágyunk, hogy megszeressen minket, köteleződjön gyorsan el mellettünk és hosszú távon is együtt tudjunk működni? Itt vannak az ötletek, praktikák, miket tehetünk ezért.
A HR szakemberek, HR vezetők és cégvezetők általában pozitívan gondolkodnak a munkavállalói élményről mint stratégiáról. Ennek ellenére a KKV-k és startupok képviselői gyakran kritikusan állnak hozzá, sokan “HR-es hókusz-pókusznak” tartják. Úgy vélik, hogy a vezetők és munkatársak lelkesedése is elegendő lehet a vállalat sikeréhez – erről Barathi Tamás, a Blue Colibri App társalapítója beszélt a cég Digitális preboarding, munkavállalói élmény stratégia című internetes eseményén, ahol a szakemberek azért gyűltek össze, hogy tisztázzák a munkavállalói élmény fogalmát, meghatározzák annak határait, és bemutassák, miért elengedhetetlen ez bármely vállalkozás esetében.
Ha így fogadjuk, hamar megkedvel
Seres Nikolett, a Telenor Hungary szakmai vezetője hangsúlyozza, hogy a munkavállalói élmény alapvetően a belső kommunikáció minőségétől függ. Ez nem csupán az információk hatékony átadását jelenti, hanem a munkavállalók igényeinek figyelembevételét és a visszajelzések aktív integrálását is. Seres szerint a belső kommunikáció egy folyamatosan fejlődő, kétirányú folyamat, amely elősegíti a munkavállalói elégedettség növelését.
Amikor a dolgozók úgy érzik, hogy a véleményüket figyelembe veszik, és valóban hozzájárulhatnak a vállalat döntéseihez, az pozitív hatással van a munkavállalói élményre. Ezzel nemcsak a lojalitás növekszik, hanem a csapatok közötti együttműködés is erősödik.
Hogyan nyűgözzük le őt?
A munkavállalói élmény stratégiai szinten egyre fontosabb a cégek számára, mert a munkaerőpiac jelentős átalakuláson ment keresztül: már nem csak a munkáltatók választanak, hanem a jelöltek is mérlegelnek, amikor arról döntenek, melyik cégnél helyezkedjenek el. Az Unilever Magyarország Kft. employer branding vezetője, Szolnoki Eszter kiemelte, hogy
a jelöltélményt a “randizáshoz” lehet hasonlítani, ahol mindkét fél megmutatja egymásnak az értékeit. A cégeknek már az első pillanattól fel kell tüzelniük az újonnan érkező kollégájukat azzal, hogy feltárják a kultúrájukat és értékeiket. Így tehetik vonzóvá magukat a jelöltek számára.
Az Unilever esetében a jelöltélmény nem csupán a potenciális munkavállalókról szól; közvetett módon a fogyasztókra gyakorolt hatása is jelentős – hiszen a hozzájuk jelentkező jelölt egyben lehet, hogy a márka hűséges rajongója. A jelöltélmény kialakulása már az első találkozás előtt megkezdődik, akkor, amikor megírják az álláshirdetést. Elengedhetetlennek tartják, hogy a kommunikáció gyors legyen és részletes információkat osszanak meg a jelöltekkel. Ez nem csak az elköteleződésüket segíti, hanem a márkának is kedvez. Ez a stratégia versenyelőnyt biztosíthat számukra a munkaerőpiacon, mivel a jelöltek elégedettsége végső soron a cég imázsát és fogyasztói lojalitását is erősíti.
Így nyerhetjük meg a kegyeit kicsiként is
A BitNinja Technologies Zrt. példája rávilágít arra, hogy a startupok esetében a munkavállalói élmény kialakítása más megközelítést igényelhet. A startupok gyakran szembesülnek azzal a kihívással, hogy kevésbé ismertek a piacon, így a jelöltek elkötelezése és megtartása nagyobb figyelmet igényel. A BitNinja úgy tekint a jelöltekre, mintha ügyfeleik lennének, és személyes kapcsolatok kialakítására törekszik, hogy vonzóvá tegye magát a munkavállalók számára.
Már a preboarding szakaszban, amikor a leendő kolléga még meg sem kezdte a munkát, nagy hangsúlyt fektetnek a jelöltélményre. Üdvözlő csomagokkal és személyes kapcsolattartással igyekeznek az újonnan felvett munkatársban növelni az elkötelezettség érzését.
Az új munkavállalók beilleszkedését különböző templete-k, azaz előre elkészített sablonok és strukturált beilleszkedési programok segítik, amik gyorsítják a folyamatokat és biztosítják az új kollégák számára a szükséges információkat.
Maradjunk vonzóak
A munkavállalói élmény stratégiai jelentősége folyamatosan növekszik, és a cégek számára kulcsfontosságú, hogy folyamatosan odafigyeljenek a jelöltek és munkavállalók visszajelzéseire. Az élmények minden szakasza, a toborzástól az onboardingon át a munkavállaló céges pályafutásának végéig, alakítja a cég imázsát és hosszú távon versenyelőnyt jelenthet a munkaerőpiacon. A megfelelő kommunikáció, a személyre szabott megközelítés és az elköteleződés erősítése alapvető fontosságú annak érdekében, hogy a cégek mint munkáltatók pozitívabb képet alakítsanak ki magukról.